
Macik egymás közt
Félve vettem kezembe az új FOB albumot, hiszen habár az előző rendkívül összetett és remek hangzású album lett, már kicsit hiányoztak belőle az alap “falloutboy”-os megmozdulások, körülbelül olyan volt, mint amikor a Blink utolsó albumát hallgattam: jó-jó, de ez nem az. Ettől függetlenül egy nagyon jó lemez volt, ami után nem lehetett egyértelműen látni, hogy merre fog haladni a csapat.
A “Folié a Deux” borítóját nem jellemezném, akinek tetszik, annak jó. csapjunk is bele a zenébe! az első dal a “Disloyal Order Of Water Buffaloes”, ami habár elég visszafogott tempójú, mégis hatalmasat vág rögtön az elején a tökéletesen összerakott dallamokkal, és szerkezettel. Ezután jön a már megismert klipes “I don’t care”, amit nem kell jellemezni, pontosan azon az úton halad, amit az “Infinity on High” lemezzel kitapostak a srácok, a végére pedig Patrick olyanokat énekel, hogy az embernek leszakad a feje. A “She’s my Wionna” egy jó dal, mostanában divat ez az o-o-o, e-e-e, britney is ilyennel próbálkozik, de ebben az esetben egy kicsit megnyerőbb lett az eredmény. Jön a következő klipes dal az “America’s Suitehearts”, biztos mindenki szeretni fogja, fülbemászó, kedves szám.

Kutyák és gengszterek
Két szaggatott, a “Headfirst Slide Into Coopestown on a Bad Bet” és a “The (Shipped) Gold Standard”, majd a zárójeles “(Coffee’s for Closers)”, ami ismét egy nagyon jó szösszenet lett, utána pedig jön a lírai “What a Catch, Donnie”. A “27″-től kezdve a lemez annyira nem lett nagy eresztés, habár kétségtelenül jók ezek a szerzemények is. Csak ezek nem annyira. Na jó, azért a “20 Dollar Nose Bleed” még visz egy kis színt a dologba, de a zongorás jazz-es megoldás egy egészen más hangulatot ad, mint a többiek. Kicsit túlzásba vitték az RnB-hatásokat, ami biztosan sokkal slágeresebbé tette az egészet, de így már nem annyira őszinte az anyag. De ezt mindenki döntse el maga. A szövegvilág maradt a jellegzetes vonalon, és összességében egy nagyon jó lemezt sikerült kihozniuk a srácoknak, amin olyan nevek szerepelnek, mint a Gym Class Heroes-ból Travis McCoy, Lil Wayne, Pharrell rapperek vagy Elvis Costello. Hallgassátok meg, érdemes!
10/8.5

































január 4th, 2009 at 16:11
szerintem is “slágeresebbre” sikerült mint az Infinity on high, sokkal több benne a ref.ilyesmik,de vannak még pörgős számok benne,amitől igazán FOB-os az egész,tehát remek kis album lett,mindegyik számot élvezet hallgatni,főleg ha az ember már tudja a szöveget:P,