Mivel többen érdeklődtetek az oldalon hazánk legjobb pop-punk zenekara, a gyulai Falcongate iránt, úgy gondoltuk ideje megosztani veletek, amit tudunk. Sajnos az utóbbi időben koncerten nem látni a srácokat, de ennek természetesen oka van, hiszen a 2006-ban megjelent DVD óta rengeteg változás történt, (pl. csatlakozott a cspathoz az egykori Moronique gitáros Sosa), és jelenleg is gőzerővel folynak az új lemezük munkálatai, amiről a “tovább” után meg is hallgathattok egy dalt, valamint belekukkanthattok, hogy mit is csinálnak a srácok, amikor stúdióznak.
Nemrég került fel a FG PureVolume oldalára a “Pledge and Turn” című dal, mely a hamarosan megjelenő albumuk előfutára, és stílusában kissé eltávolodott a “Confessions Through Phone” és a “Blood red Roses” lemezek által elkezdett hangzástól, viszont továbbviszi a “Hard to believe” vonalat. A vérfrissítés jót tett a bandának, hiszem Ádám mellett Sosa is kiveszi a részét a vokálokból is, amitől hihetetlenül dallamos lesz a zene, mellé ott vannak persze a szokásos csordák és a hihetetlen gitártémák. Az egyetlen probléma, hogy néhol már kaotikusnak tűnhet a dal, hiszen rengeteg ötletet próbáltak belesűríteni ebbe az egy darabba.
Türelmetlenül várjuk már a lemezt, és a lendületes koncerteket, de addig is itt a fent már említett videó, jó szórakozást hozzá!



































június 30th, 2009 at 11:40
mindörökre. ÁMAN:D